Menü
Kosár 0 db Kosár 0 db
Milyen védjegyeket keressünk kozmetikumainkon?


Milyen védjegyeket keressünk kozmetikumainkon?

 

Sokféle kozmetikai terméket megvásárolhatunk, de egy logó a csomagoláson még nem teszi natúrkozmetikummá és attól sem lesz még az, mert növényi hatóanyagokat is tartalmaz.
A természetes összetevőket hirdető reklámokkal is érdemes óvatosnak lennünk, nem ritka, hogy az apró betűs részeknél találunk olyan összetevőt is, ami nem fér bele a biokozmetikum fogalmába, de az is előfordul, hogy a természetes összetevők igen csekély mértékben találhatók meg az adott készítményben.

Az igazi natúrkozmetikum előállítók teljesen lemondanak a szintetikus zsírokról, olajokról, színezékekről és helyettük a növényi összetevőket választják, lehetőleg ellenőrzött biológiai művelésből. Az állati eredetű anyagok csak egyes esetekben megengedettek, mint a viasz és a méz, a halott állatokból származó anyagok a vörös színanyag, a kármin (más néven cochenille) kivételével tilos.

Hogy mi megengedett és mi nem, azt a natúrkozmetikum minősítések irányvonalai, mint a BDIH Kontrollierte Naturkosmetik vagy NaTrue határozzák meg, amelyek jó alapként érvényesek a natúrkozmetikumok számára. Sok forgalmazó azonban még nem veszi figyelembe ezeket a követelményeket. 

 

Austria Bio-Garantie

Austria Bio-Garantie

A pecsét olyan natúrkozmetikumoknak szól, amelyek 95% növényi, ellenőrzötten biológiai nyersanyagokat tartalmaznak. A fennmaradó rész lehet szintetikus anyag vagy természetes összetevő, amely kémiailag feldolgozott. Állati eredetű nyersanyagok megengedettek, de csak élő állatokból. Szintetikus illat- és színezékanyagok meg vannak tiltva, ugyanúgy, mint a géntechnikailag előállított anyagok. Az olyan nyersanyagok, amelyek nanotechnológiával kerültek előállításra - mint például az ásványi UV-szűrő- nem megengedettek.
Az AustriaBio-Garantie címkével ellátott termékek esetén valódi natúrkozmetikumokról van szó.


Naturkosmetik aus Österreich (Natúrkozmetikum Ausztriából)

A kozmetikumnak természetes növényi, állati vagy ásványi nyersanyagból kell állnia és ennek, amennyire csak lehetséges, bio-előállításból kell származnia. Hozzáadott anyagokként elfogadhatóak a kódexben felsorolt tartósító anyagok, tenzidek vagy emulgeálószerek, amelyek a lehető legtermészetesebb eredetűek kell, hogy legyenek. A gén-technika és a radioaktív sugárzás tabu. Ugyanígy tilosak a szintetikus illatok, színezékek és zsírok. A törvényi előírások betartását az élelmiszerhatóságok ellenőrzik. Emellett a cégek teszteltethetik magukat más bio-tanúsító által, és használhatnak másik minősítést is.
Az osztrák kódex előírásai a valódi natúrkozmetikát támogatják. De hogy a kritériumok betartása az állami szervek által mindig kielégítően ellenőrizhető, mindenesetre nyitott kérdés.


BDIH Kontrollierte NaturkosmetikBDIH Kontrollierte Naturkosmetik

A pecsét megköveteli a szintetikus zsírokról és olajokról, illat- és színezékanyagokról való lemondást. A nyersanyagoknak „amennyire lehetséges” bio-termelésből  vagy ellenőrzött gyűjtésből kell származnia. Ehhez jön még egy lista, ahol kötelező érvényűen le van írva, mely nyersanyagoknak kell bio-nak lennie. Az összetevőkről szóló nyilatkozatban (INCI- lista) a terméken a bio-anyagokat a csillaggal való jelölésről lehet felismerni. Ezen kívül az előállítók a bio-anyagok arányát százalékban adják meg. Magát a terméket csak akkor lehet bio-ként jelölni, ha a növényi és állati nyersanyagok 95%-a bio-minőségű. Néhány tartósítószer és tenzid megengedett.

 

Hogy melyek, az interneten elérhető listán olvashatóak. A tartósítoszerek alkalmazásánál a „…..-val tartósítva” megjegyzés kötelező. PEG vagy PEG- származékok nem jöhetnek szóba. Ugyanígy a halott emlősállatokból származó nyersanyagok, mint az állati eredetű kollagének vagy friss sejtek. A társadalmi felelősségre is hangsúlyt helyeznek, pl. a fairtrade projektekből származó nyersanyagok tekintetében. A génmanipulált nyersanyagokról és a csíramentességhez szükséges radioaktív sugárzásról le kell mondani.
A BDIH Kontrollierte Naturkosmetik vagy BDIH Standard International Organic and Natural Cosmetics Corporation címkék esetében valódi natúrkozmetikumról van szó.


Cosmos Standard

Cosmos Standard

A standard-et nem egy közös intézmény adja, hanem a résztvevő szervezetek, mint a BDIH és az Ecocert adják tovább saját címkéjüket. A nemzeti jelzést azonban csak akkor adják, ha a termékek a Cosmos-standard-et teljesítik. Erre a célra egy öt éves átfutási időt terveztek. További Cosmos- minőségi jelzés nincs kilátásban, de a termékeket jelölni lehet a Cosmos-natural vagy Cosmos-organic felirattal.


A kritériumok egy két lépcsős standard-del számolnak: a bio-kozmetika (Cosmos-organic) területén a teljes termék legalább 20 %-ának ökológiai termelésből kell származnia. Kivételek vonatkoznak azokra a termékekre, amelyek újra lemosásra kerülnek, vagy a magas ásványi-anyag tartalmú kozmetikumokra. Számukra érvényes egy 10 %-os öko-összetevő. A fizikailag feldolgozott növényi vagy állati eredetű természetes anyagok 95 %-ának biológiai előállításból kell származnia. A természetes kozmetika területén (Cosmos-natural) nincsen kötelező arány. Géntechnikailag megváltoztatott növényekből származó nyersanyagok tilosak, ugyanúgy azok a nyersanyagok, amelyeket állatok testéből nyernek. A csomagoláshoz nem szabad klórozott műanyagokat használni. Néhány tartósítószer alkalmazható, mint a szalicilsav és a szorbinsavak. Az öt éves átfutási időben néhány anyag, mint bizonyos tenzidek, bizonyos kőolajkémiai összetevőkkel alkalmazhatóak.

Néhány kérdéses meghatározás ellenére, mint az átmenetileg megengedett kőolajkémiai összetevők, a Cosmos-Standard esetében valódi natúrkozmetikumokról van szó, ugyanakkor a német termékekre a BDIH kritériumai érvényesek. A Cosmos-Standard olyasmi, mint a legkisebb közös nevező, amiben a résztvevő európai szervezetek megegyezhetnének. A standard- nek gondoskodnia kell a nemzetközi összehasonlíthatóságról. Egy közös minősítés azonban jelentősen egyszerűbbé tenné a felhasználók számára a dolgot.

 

DemeterDemeter

A Demeter standard- nél azok az összetevők, amelyek géntechnikával kerülnek előállításra, nem elfogadhatóak. Csak néhány természetes kimeneti anyagból nyert adalékanyag, mint például az emulgeáló anyagok használhatóak.

 

Három jelölési kategória van. Első eset: ha az összetevők legalább 90%-a mezőgazdasági eredetű, Demeter-művelésből származik és a névadó összetevő, - mint például a rózsaolaj a rózsakrémben - Demeter-minőségű, akkor szabad a Demeter-logónak jelentőségteljesen a csomagolás elején pompáznia. Második eset: Ha az összetevők kevesebb, mint 90%-a Demeter-minőségben áll rendelkezésre, az összetevők 33 %-áig lehetnek „Demeterre való átállás alatt” vagy bio-tanúsítottak, vagy tartozhatnak a kevés, nem mezőgazdasági eredetű engedélyezett anyag közé. Ezt azonban egy megfelelő lábjegyzettel kell megadni az összetevőlistán, a Demeter-logó ebben az esetben is a csomagolás elejére kerülhet. Harmadik lehetőség: az egyes összetevők az összetételi listában a „Demeter/Biodynamisch” jelzéssel lehetnek ellátva, a Demeter-logó nem használható. Ebben az esetben a terméknek meg kell felelnie egy bio-standard- nek, amit a Demeter elismer, például a BDIH standard, Ecocert, NaTrue vagy Cosmos. A kritériumok nagyon szigorúak. A Demeter-pecséttel ellátott kozmetikumok esetében valódi natúrkozmetikumokról van szó.

 


EcocertEcocert

Az Ecocert pecsétre (Organic Cosmetic, azaz ökológiai natúrkozmetikum) érvényes: az összetevők 95 százaléka, -beleértve a vizet- természetes eredetűek kell, hogy legyenek, és a növényi nyersanyagok 95%-ának bio-nak kell lennie. Az egyszerűbb jelzés a Natural Cosmetic, tehát natúrkozmetikum, 95 %-os természetes anyagot követel meg, de csak 50% növényi bio- nyersanyagot. Az állati nyersanyagok, mint például a tej és a méz, csak élő állatoktól származhatnak. A szintetikus színezék- és illatanyagokról és a mesterséges zsírokról le kell mondani. Nem megengedettek a génmanipulált és radioaktív sugárzással fertőzött anyagok vagy termékek. Az Ecocert- minősítéssel ellátott termékek esetén valódi natúrkozmetikumokról van szó.

 



Eco-ControlEco-Control

Ez a minősítés egy egyedi tanúsítvány egy úgy nevezett házi standard alapján. Egy kozmetikai vállalat írásos minőségmenedzsmentben rögzíti az irányelveit és az előállítási módjait és ezeket az Eco- Controllal tanúsíttatja. Ez a jel tehát meghatározza, hogy egy előállító a magának felállított követelményeket teljesíti-e. Eközben néhány irányelvet határoz meg. Például nem alkalmaznak kövületeket tartalmazó nyersanyagokat, vagy ezekből származó termékeket, és géntechnikailag megváltoztatott organizmusokat sem. Maga az Eco-Control nevezi a jelzést céglogónak, ami csak a minősítésre, de nem egy bizonyos termékminőségre vonatkozik.
A jelzés nem feltétlenül jelöl valódi natúrkozmetikumot. A követelményeket maguk az előállítók határozzák meg.

 

FairtradeFairtrade

Még nincs általános érvényű minősítése a Fairtrade Labelling Organizations International ernyőszervezetnek. Nagy-Britanniában érvényes: olyan termékek esetén, amelyek a bőrön maradnak, az összetevők 5 %-ának Fairtrade- tanúsítvánnyal ellátottnak kell lennie, olyan termékeknél, amelyeket lemosunk, 2%-nak. Franciaországban a kozmetikumokra ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az összetett élelmiszerekre: a termék-összetevők 50%-ának (víz nélkül) tanúsítottnak kell lennie, vagy egy jelentős összetevőnek, ami a termék 20%-át teszi ki, Faitrade- minősítettnek kell lennie. Fairtrade- összetevők pl. a kakaóvaj, a sheavaj, méz, cukor, rizs szezámolaj és a mangó.
A Fairtrade- minősítéssel ellátott kozmetikai termékekben van egy minimum részarány fair kereskedelemből származó természetes összetevőkből. A fennmaradó részt tekintve, mint pl. a tartósítószerek,a Fairtrade- minősítésnek nincsenek előírásai. Ajánlottak a Fairtrade- kozmetikumok további olyan minősítésekkel, amelyek ellenőrzött natúrkozmetikumokra vonatkoznak.

 

 

 


Nyuszi, védő kézzelNyuszi, védő kézzel

Sem állatkísérleteket nem lehet végezni, sem megbízást adni rá. Ezen kívül nem használhatóak olyan nyersanyagok, amelyeket 1979. január elseje után állatokon teszteltek. Olyan anyagok, amelyek előállításáért állatoknak meg kell halnia, vagy szenvednie, tabuk, mint pl. a nercolaj, a kárminvörös, vagy a selyem. Az olyan nyersanyagoknak, mint a méz vagy a tojássárgája, ellenőrzött biológiai tenyésztésből kell származnia. Nem állhat fenn gazdasági függőség más vállalatokkal, amelyek állatkísérleteket végeznek, vagy azokra megbízást adnak, mint pl. gyógyszerészeti vállalatok.


Szigorú jelzés, ami azt mutatja, hogy az előállítók komolyan gondolják. A jelzés semmit nem mond arról, hogy a termék esetében valódi natúrkozmetikumról van szó, de a Nyuszi, védő kézzel néhány használója megbízható natúrkozmetikum minősítéssel is tanúsíttatja a termékeit. Egy kis hiba van csak az egészben. Sem az állatvédő szövetség, sem az érintett előállítók nem tudják megakadályozni, hogy természetes összetevőket vagy anyagokat, amelyek már 1979 előtt forgalomban voltak, ez után a nevezett nap után harmadik fél által állatkísérletekben tesztelték vagy tesztelni fogják. Például elképzelhető, hogy egy gyógyszerészeti cég egy természetes anyagot, ami a kozmetikában is használatos, állatkísérletekben vizsgál. Amíg azonban az előállítók nem állnak kapcsolatban ezekkel a vállalatokkal, az érintett anyagokat továbbra is használhatják.

 


Leaping BunnyLeaping Bunny

Sem állatkísérleteket nem szabad végezni, sem megbízást adni rá. A cégek, amelyek ezt a címkét használják, nem vonhatnak be a gyártásba olyan nyersanyagokat vagy termékeket, olyan szállítóktól vagy előállítóktól, amelyek egy a vállalat által meghatározott naptól kezdve állatkísérleteket végeztek vagy megbízást adtak rá. Ezen kívül ki kell építeni egy ellenőrző rendszert a teljes szállítóláncra, ami a kísérleti szabadságot meghatározza. Az élő vagy halott állatok részei nincsenek tiltva.

 

Az irányvonal a Human Cosmetic Standard, az állatkísérlet- mentes kozmetika standard- je Európában és Észak-Amerikában. A minősítést Németországban csak egyes forgalmazók használják.
A minősítés azt mutatja, hogy az előállítók ellenzik az állatkísérleteket, és hogy nem működnek együtt olyan cégekkel, amelyek részt vesznek ilyen kísérletekben. De ez nem garantálja, hogy az összetevőket korábban sem tesztelték állatkísérletekben. Az sem zárható ki, hogy a felhasznált összetevőket harmadik fél tesztelte állatkísérletekben. Hogy a termék esetében natúrkozmetikumról van-e szó, arról ez a jelzés semmit sem mond.

 


NaTrueNaTrue

A jelzést három fokozatban ítélik oda. A szint felismerhető a pecséten egy, két vagy három csillagról.
Egy csillag esetén teljesülnek az alapkövetelmények. Például, a használt olajok 90 %-a természetes anyagokból kell, hogy álljon,. a parfümöknek pedig 60%-a.
Két csillag legalább 15 % százalék feldolgozatlan növényi vagy állati eredetű természetes anyagot jelent. Ebből legalább 70%-nak ellenőrzött biológiai előállításból vagy gyűjtésből kell származnia.
Három csillag azt jelenti, hogy a termék legalább 20% -a feldolgozatlan növényi vagy állati eredetű természetes anyagot tartalmaz. Ebből legalább 95%-nak ellenőrzött biológiai előállításból vagy gyűjtésből kell származnia.

Alapvetően megengedett néhány természetazonos, laborból származó nyersanyag és természetközeli összetevő használata, ezek tovább feldolgozható anyagok, mint pl. a tenzidek. A természetközeli anyagok használata maximum 15%-ban van meghatározva, ha a termék két- vagy háromcsillagos.
A NaTrue- minősítéssel ellátott kozmetikumok esetén valódi natúrkozmetikumokról van szó. Aki értékeli a magas bio-arányt, legjobb, ha a három csillagot veszi figyelembe.

 


Cosmetique Chartre CosmébioCosmetique Chartre Cosmébio

A Cosmébio nem ömagát tanúsítja, hanem olyan termékeknek adja a jelzést, amelyek már rendelkeznek a megbízható natúrkozmetikai standard minősítésével az Ecocerttől vagy a Qualité France-tól. Két fokozat van: A Bio-Logo esetében az összetevők legalább 95%-ának természetes eredetűnek kell lennie és a tanúsítható anyagok legalább 95%-nak ellenőrzött biológiai előállításból kell származnia. Az egész termékre vonatkozóan az ellenőrzött biológiailag előállított anyagok arányának legalább 10 százalékot kell kitennie. Az Eco fokozathoz a tanúsítható anyagok legalább 50% -ának ellenőrzött biológiai eredetűnek kell lennie.
Értékelés: A Cosmébio- minősítéssel ellátott kozmetikumok esetén valódi natúrkozmetikumokról van szó.

 


Neuform


NeuformA kozmetikumoknak amennyire csak lehetséges tisztán természetesnek kell lennie. A halott állatokból származó összes anyag tilos. A dekoratív kozmetika és termékek esetében, amelyek újra lemosásra kerülnek, pl. a sampon, élelmiszerszínezékek megengedettek. A bio- nyersanyagok aránya nincs szabályozva kötelező jelleggel. Az elismert ökológiai gazdálkodásból származó nyersanyagokat kell előnyben részesíteni. A génmanipulált nyersanyagok és radioaktív sugárzás nem jöhet szóba. A napvédelem esetében megengedett, amit a törvény megenged: tehát a kémiai fényvédő szűrők is. A szabály szerint a kémiai szűrőket ásványi szűrőkkel kombinálják. Tartósítószerként megengedettek a parabének. Szabad természetes, de természetazonos illatanyagokat is alkalmazni.

 

A minősítés éppen átalakulóban van. A jövőben a Neuform- kozmetikumok a BDIH Label Kontrollierte Naturkosmetik minősítéssel, a NaTrue-minősítéssel, vagy a Cosmos-Standard-del lesznek tanúsítva, hogy a Neuform-jelzést viselhessék. Olyan termékre, amik már piacon vannak, átmeneti határidő érvényes.
Mostanáig a Neuform- jelzés nem jelent natúrkozmetikumot. Ha a Neuform-kozmetikumok a jövőben BDIH, Cosmos vagy NaTrue-tanúsítottak, akkor lesz szó valódi natúrkozmetikumokról. A kiegészítő Neuform- jelzés akkor lesz csak exkluzív kereskedelmi jelzés: a Neuform- kozmetikumokat kizárólag reformházakban árulják.

 


NaturlandNaturland

A végtermék összetevőinek legalább 20%-a mezőgazdasági eredetű kell, hogy legyen, a mezőgazdasági nyersanyagok 95%-ának Naturland- előállításból kell származnia. Nanorészecskék alkalmazása nem megengedett. Néhány enyhe tartósítószer meg van engedve.  Hogy melyik kémiai feldolgozási módszer alkalmazható, pontosan meg van határozva. Lehet, de nem kell megadni a terméken a bio- nyersanyagok arányát.
A Naturland pecséttel ellátott kozmetikumok esetében valódi natúrkozmetikumokról van szó.

 

 

IASC- Aloe- pecsét
IASC- Aloe- pecsét
Az IASC azoknak az előállítóknak az összefogása, akik az „Aloe Content & Purity In This Product” feliratú minősítést odaítélik. A pecsét az Aloe-vera termékek identitását, tisztaságát és minőségét igazolja. A minősítésnek azt kell garantálnia, hogy egy tiszta Aloe-vera termékről van szó, a levelek nedvéből. Ennek érdekében különböző paramétereket vizsgálnak, mint például, hogy meghatározó összetevőket, mint a glucomannan cukorvegyületet tartalmazza-e, és hogy a lé friss-e, vagy hogy a preparátum adott esetben tartósítószerekkel van hamisítva. A bio- művelés nem játszik szerepet.
Az IASC-pecsét esetében nem minősítésről van szó, ami valódi natúrkozmetikumot jelöl, a tanúsítvány csupán a felhasznált Aloe- vera összetevő minőségére vonatkozik.

 


Soil AsociationSoil Asociation

A 2002 óta natúrkozmetikumoknak odaítélt pecsét olyan termékekre vonatkozik, amelyek legalább 95%-a biológiailag előállított nyersanyagot tartalmaz. Ha egy nyersanyagnak nincs bio-változata, van egy kivétel: azoknak a kozmetikumoknak, amelyek azt az információt hordozzák, hogy „xy százalék ökológiai nyersanyaggal előállítva”, legalább 70% bio- arányt kell igazolniuk. Van egy lista a kikötésekről, a tartósítószerekre, emulgeálószerekre és más adalékokra vonatkozó szigorú előírások. Minden anyagnak géntechnika- mentesnek kell lennie, nanorészecskék, mint pl. ásványi napvédőszűrők nanoméretben nem megengedettek.
A Soil Assiociaton minősítéssel ellátott termékek esetében valói natúrkozmetikumokról van szó.

 


VeganVegan

A Vegan-jelzés garantálja, hogy kizárólag növényi nyersanyagok vannak a kozmetikumban, hogy sem méhviasz, propolisz, vagy gyapjúból származó lanolin nem jöhet szóba. Ugyanakkor az előállító kötelezi magát, hogy sem a fejlesztés, sem a kozmetikai termék előállítása során, sem az egyes összetevők előállítása során nem végez állatkísérleteket sem más, vele kapcsolatban álló személyek, és megbízás sem adható rá. A Vegan- logóra való jelentkezés mindig egy évre érvényes, aztán meg kell újítani. A Vegan- Society fenntartja magának a folyamatban lévő vizsgálatokat. A kritériumok betartásáért a licence használója a felelős.
Egy fontos jel mindenki számára, aki értékeli az állati összetevőktől mentes kozmetikumokat. A natúrkozmetika számára nem nyújt minősítést.

 

 


EU – környezetvédelmi logó szappanok, samponok, hajöblítők, - és kúrák számáraEU – környezetvédelmi logó szappanok, samponok, hajöblítők, - és kúrák számára

Különösen a problémás anyagok, mint a nitropézsma- és policiklikus pézsma-vegyületek, bórsavak, borátok és perborátok tiltottak. Minden tenzidnek biológiailag könnyen lebomlónak kell lennie. Mindenesetre sok anyagot, amit az ÖKO-TEST a kozmetikában problémásnak tekint, megenged, például a halogénszerves tartósítószereket vagy a formaldehideket és kiválásaikat. A receptúra alapján pontosan ki lehet számolni, milyen veszélyes a termék a vízi organizmusokra. A tisztító terméknek nem szabad egy bizonyos értéket átlépnie.

 

A natúrkozmetikához ennek a jelzésnek nincs köze, de garantál egy bizonyos környezetbarát szintet. Mindenesetre sok problémás és hormonális hatású anyag nem zárható ki előzetesen. Németországban nincsenek olyan termékek végfelhasználóknak, amik ezt a jelzést viselik. Többek között megtalálhatjuk szállodai kozmetikumokon.

 


UVA- szimbólumUVA- szimbólum

2006- ban az Európa Bizottság ajánlást adott ki a napvédőszerek és az erre vonatkozó előállítói adatok hatékonyságáról. Egy fontos pont: az UVA sugarak elleni védelem.  A fényvédő faktor egy napvédő szeren ugyanis csak az UVB- sugárzástól való védelemre vonatkozik. Ezek felelősek a leégésért és bőrrákot okozhatnak. Bár az UVA sugarak a rák kockázatában is szerepet játszanak, ezen kívül öregítik a bőrt. Az EU- ajánlás azt akarta biztosítani, hogy egy napvédőszer azonos mértékben védjen az UVA és UVB- sugárzástól: minél magasabb a fényvédő faktor, annál magasabbnak kell lennie az UVA- védelemnek is.

 

Egy bizonyos mérési módszerre vonatkozóan az UVA- védelemnek az UVB- védelem legalább egy harmadát kell kitennie. Az UVA- szimbólum azt mutatja, hogy ezt az arányt betartják. Habár az EU-ajánlás még nem törvény, az előállítók messzemenően tartják hozzá magukat, és jó UVA- védelemről gondoskodnak- ez ésszerű és helyes. Egy UVA- szimbólum nélküli termékben nem szabad megbíznunk.

 


A Kék AngyalA Kék Angyal az újrafelhasznált papírból készült WC- papíron

A RAL-UZ (UZ= Umweltzeichen= környezetvédelmi logó, a ford.) szerinti minősítés olyan WC-papírra vonatkozik, ami 100%-ig újrafelhasznált papírból készült. A felhasznált újrafelhasznált papírfajták úgy vannak meghatározva, hogy a magasabb értékű újrafelhasznált papírt nem pazarolják egyszer használatos termékekre, mint pl. a WC- papír. Elméletileg a papírt ugyanis 5-6 alkalommal lehet újra használni, minden újabb felhasználással csökken a minőség. A WC-papírnál végződik annak a fának az életciklusa, amit sejtanyagnak dolgoztak fel. A friss sejtanyagból való papír nyerése némi famennyiség mellett 4-5-ször több vízmennyiséget és kettőtől négyszeres energiamennyiséget jelent.

 

Az újrafelhasznált papírból készült termékeknek be kell tartania a törvényi határértékeket a kritikus összetevők, mint pl. a formaldehid esetében. További kritériumok többek között az optikai világosítók, nedvesség megkötő szerek glyoxállal, halogenizált fehérítők, úgy, mint a nehezen lebomló komplex-megkötő anyagok, mint pl. az EDTA tiltása. Több, mint 100 termék létezik a Kék Angyal, mert 100% újrafelhasznált papír- jelöléssel, a konyhai papírtörlőtől a papírkéztörlőn és a papírzsebkendőn keresztül a WC-papírig. Az újrafelhasznált papírból készülő WC papír és társai ökológiai szempontból a legjobb választások.

 

<<< vissza

Hírlevél